0 Comments
Nehezítésként még hozzávettem a fenntarthatóságot is (igazából nálam ez korábban jött, mint az ideális színeim-szabásaim ismerete), így már olyan szűkek lettek a kereteim, amiknek szinte egyetlen ruhadarab sem tudott megfelelni (vagy ha igen, arra is általában hosszú hónapok keresése után bukkantam rá).
Hosszú ideje kerülöm ezt a két szót a tanácsadásokon, és azokat a stylistokat, tanácsadókat is erre buzdítom, akik nálam tanulnak testalkatelemzést. Hogy miért?
Az, hogy mi számít előnyösnek vagy előnytelennek, viszonylagos dolog. Kétszáz évvel ezelőtt a hölgyeknél még a csapott vállak voltak a divatosak, manapság igyekszünk őket eltüntetni ("kiegyensúlyozni"). A nyugati kultúrában a nőiesség jele, ha valakinek nagy a különbség a dereka és a csípője között, míg például Guatemalában a lakosság legnagyobb részének "egybe dereka" van, ott ez fel sem merül, mint viszonyítási pont. Van, aki imádja a bricseszét, más meg takargatná, és még sorolhatnám.
Idén év elején történt velem valami nagyon furcsa. Megígértem az egyik testalkatelemzést tanuló csoportomnak, hogy én is lemérem és lefotózom magam, hogy plusz egy testen legyen lehetőségük gyakorolni, nem számítottam azonban arra, hogy a számok és a fotók valóságos arculcsapást jelentenek majd számomra. Aggyal tudtam, hogy már más a testem, mint egy évvel korábban, amikor hat-nyolc kilóval többet nyomtam, de még így sem igazán tudtam hova tenni azt a valakit, akit a fotókon láttam. Teljesen más volt ugyanis, mint ahogyan én láttam magam a tükörben. Akkor jöttem rá, hogy annak ellenére, hogy hivatásszerűen testekkel foglalkozom, azokat mérem, elemzem, a sajátomra bizony én is vak tudok lenni. Ott döbbentem rá, hogy még mindig a nyolc kilóval több Esztert öltöztetem, és olyasmikre is figyelek az öltözködésemben, amikre már rég nem kellene.
|
Korábbi bejegyzések
May 2024
Kategóriák
All
|